Új Magyarország

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

KvVM Fejlesztési Igazgatóság

 

KEOP-7.1.2.0-2008-0035
A Bajai agglomerációhoz tartozó települések
szennyvízcsatornázása és szennyvíztisztítása
Főkedvezményezett:
Baja Város Önkormányzata
6500 Baja, Szentháromság tér 1.




Köszöntő

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. Nyomtatás

Tisztelt bajai, sükösdi, érsekcsanádi és vaskúti lakosok!

 

Szeretettel köszöntjük Önöket a szennyvízcsatornázás-beruházás honlapján, amely azért jött létre, hogy a beruházás minden mozzanatáról értesülhessenek!

A Baja és agglomerációjához tartozó három település – Sükösd, Érsekcsanád és Vaskút - között létrejött együttműködés keretében, a szennyvízelvezetési és -kezelési feladatokat közösen valósítjuk meg önkormányzati társulás keretében. Baján az eddigi szennyvízhálózat bővítése a cél, hogy a város legtöbb ingatlanához eljusson a szennyvízelvezetés lehetősége, míg a három településen csak most kezdődik a csatorna bevezetése.

A hatalmas, közel 5 milliárd forint értékű projekt szerencsére már nem várat sokáig magára, hiszen olyan pályázatot nyújtottunk be, mellyel uniós forrásból a beruházás összköltségének 80-85%- át biztosítani tudjuk, és amit vissza nem térítendő támogatásként nyerhetünk el. A szennyvízcsatornázásra kiírt pályázat első fordulóján sikeresen helytálltunk, a második fordulóra 2010 első félévében szeretnénk pályázatunkat benyújtani, hogy mielőbb elkezdődhessenek a munkálatok.

A beruházás eredményeként nem csak korszerű infrastruktúrával bővülnek a településeink, hanem jelentősen javulni fog mindennapi komfortérzetünk, a környezetünket is óvjuk a szennyvízcsatornázás által. Nem utolsó sorban a hálózatba bekapcsolt ingatlanok értéke növekszik. A szennyvíz-csatornázással településeink csak nyerhetnek!

Kérjük, böngésszék honlapunkat, hogy megismerhessék a beruházást, és keressék aktuális információinkat, hiszen a szennyvízcsatornázás az Önök érdeke!

 

Tisztelettel:

 

Zsigó Róbert
Baja város polgármestere 

Tamás Márta
Sükösd polgármestere 

Felső Róbert
Érsekcsanád polgármestere 

Alszegi Zoltán
Vaskút polgármestere